Dórika 8-10 év körüli fekete
törpeuszkár, csillogó fekete szemekkel.
Aranyos, kedves, okos és szófogadó kutyus.
Gazdija halála után fél évvel került
hozzánk. Éhes, koszos és bolhás volt...
Nagyon hálás és ragaszkodó. A
teknősökkel jól kijön, idegen macskát sem bánt.
Dórika nagy házőrző, hatalmas és éles
hanggal képes ugatni, ha idegen érkezik, vagy számára
gyanús dolgot észlel. Eléggé nevetséges,
ahogy a 3 kg-os kiskutya a 2 boxer között a házat őrizve
ugat. A termetéhez képest hatalmasakat képes ugrani,
felurik álló ember ölébe is. A kedves ismerősöknek
nagyon örül; ilyenkor örömugatásban tör
ki és kétlábon ugrálva kíséri
métereken keresztül.
Kedvenc eledele: a husi és a húskészítmények
(virsli, sonka, kutyakonzerv), mást nem akar megenni, de keveset
eszik. Eleinte annyira éhes volt, hogy bármit, még
a kiflit is megette.
Beceneve: Dórika, Dórika-mórika
Uszkár ismertető:
AZ USZKÁR JELLEMZŐI Egy uszkár nem pusztán azért létezik,
hogy szép legyen. Köztudott, hogy az uszkárok – még
napjainkban is – kiváló cirkuszi kutyák. A
mutatványosok régebben a nagyobb testű egyedeket nemcsak
a porondon, hanem a mindennapi életben is használták,
például kocsit húzattak velük. De használtak
uszkárokat a háborúban is, vagy békeidőben
nyájak mellett segédkeztek, vagy vakvezetésre. A
törpeuszkárok sem csupán a társasági
dámák ölében foglaltak helyet, hanem kiváló szarvasgomba-kereső kutyák
voltak. Mindezek a tulajdonságok még mindig ott rejlenek
az uszkárban, a hagyományos kutyás sportok és
az agility mellett kiváló mentő- és vakvezető kutya
is válhat belőle, hiszen intelligens, gyors felfogóképességű,
könnyen képezhető kutya. Fáradhatatlanul játékos,
különleges beleérző-képessége és
alkalmazkodó-készsége egyedülálló emberek
ideális társává teszi, de családtagnak
is nagyszerű, hiszen türelmes, hűséges, gyerekszerető.
Bármilyen lakásban jól érzi magát,
csak megfelelő mennyiségű sétában és
foglakoztatásban legyen része. Valamennyi változata
barátságos a többi állattal szemben. Nemcsak
rendkívül rokonszenves és kiemelkedően szép állat:
a „világ legintelligensebb kutyája” megtisztelő címet
is kiérdemelte. Az „igazi” uszkár; érdeklődő,
szófogadó és életvidám kutya. !A standard
szerint az uszkár reakciói élénkek, mindig
eleven és éber, fellépése harmonikus, elegáns és
büszke benyomást keltő. Az uszkárok a legintelligensebb
fajták közé tartoznak, egy amerikai kutya IQ- listán
a második helyen szerepelnek a border collie után. Az uszkárt négyféle méretváltozatban – óriás,
közép, törpe és toy,- valamint ötféle
színváltozatban – fekete, fehér, ezüst,
barna és apricot tenyésztik. A standard előírásai
valamennyire nézve azonosak. Az óriásuszkár
marmagassága 45–58 centiméter, a középuszkáré 35 és
45 centiméter között váltakozik. A törpeuszkár
28–35 centiméter magas, megjelenésében és
arányaiban a közepes változatra emlékeztet. A
toy- vagy játék változat marmagassága nem lehet
több 27 centiméternél.
AZ USZKÁR EREDETE Az uszkár származását illetően
több elképzelés is van. Sokan azt a nézetet
osztják, miszerint egy bozontos szőrzetű pásztorkutya-típus és
egy vadászkutya kereszteződéséből származhat
az uszkár. Ez az elképzelés a fajta szerteágazó képességeit és
vízszeretetét figyelembe véve akár helytálló is
lehet. A német Pudel elnevezés egyébként valószínűleg
a régi német Pfudel szóra vezethető vissza,
ami magyarul pocsolyát, ill. tócsát jelent. A magyar
uszkár szó nyelvújítás kori alkotás,
az úszkál ige származéka. A fajta francia
nevét - Caniche sokan a canard (kacsa,
réce) szó származékának tartják.
Napjaink vízi kutyái valóban ugyanolyan típusú szőrzettel
rendelkeznek, mint az uszkár. A nyugat-európai kontinensen
a középkorban még sehol nem nevezik meg az uszkárt,
csak a korszak végén bukkanni nyomaira. II. Henrik sírkövén
egy uszkár látható, s 1500 körül Albrecht
Dürer is többször rajzolta le a fajta egy-egy példányát.
1700 körül az Németországban nemcsak természettudományos
művekben, hanem számtalan irodalmi munkában is már
felbukkannak. 1860 körül zuhanni kezdett az uszkár népszerűsége.
Több mint 100 évvel ezelőtt kezdődött Németországban
a szabályozott uszkár-tenyésztés. Egy Warmbach
nevű tenyésztő ösztönzésére
néhány uszkár-barát 1893-ban létrehozta
a mai Német Uszkár Klub elődjét. Céljuk
a fajta népszerűsítése és a fajtatiszta
tenyésztés propagálása volt. Az első uszkár
törzskönyvet 1904-ben adták ki, Ferdinand Wirth törzskönyvvezető saját
fekete zsinóros uszkárját, Champion Caro W II-t vezette
be egyes szám alatt elsőként. Az uszkár hamar
kedvelt fajtává vált, nem csoda, hogy a franciák és
a németek sokáig vitatkoztak, melyikük legyen a fajtagazda
ország. Ugyan Franciaország került ki győztesen
a kutyapolitikai csatározásokból, hisz az uszkár őse
minden bizonnyal a barbet, egy kitűnő francia vadászkutya,
a Német Uszkár Klub nem adta fel elveit és elképzeléseit,
s többek között sikerült elismertetniük egy új
nyírásmódot és két színváltozatot
is. 1932-ben a két klub közösen dolgozta át a
régi fajtaleírást, s az FCI 1936-ban el is fogadta
az új standardot, amin azóta néhány kiegészítést
leszámítva nem változtattak. Az európai kontinens
első uszkár standardjét a müncheni székhelyű Német
Uszkár Klub alapítói rögzítették
a századforduló környékén. Ez a dokumentum
a „német uszkárokról összeállított
fajtaleírás” elnevezést viselte és
a „közönséges uszkárra” vonatkozott,
melynek marmagassága 50–60 cm között mozgott. A
törpeuszkár nem tartozott ehhez a klubhoz, tenyésztése
a Berlini Öleb Klub keretein belül folyt. A régebbi szakirodalomban
viszonylag ritkán említenek méretet. Hauck szerint
az „ősuszkár” 60–75 cm között
lehetett. Strebel a kanoknál 60–75, a szukáknál
55–65 cm marmagasságot említ. Fitzinger 1875-ben azt írja
a német uszkárokról, hogy különösen
nagyok. A Berlinben megszövegezett és kiadott első standard
szerint az uszkár mérete „az átlagos nagyságú vizsláéval
legyen azonos”, tehát kb. 70 cm. Fajtatörténetileg érdekes
kérdés az uszkár kisebb méretváltozatainak
problémája. Beckmann például a törpeuszkárt önálló fajtaként
tárgyalja, és inkább a bichonok közé sorolja.
A Német Uszkár Klub alapításakor, 1896-ban
a meglévő állomány nem rendelkezett olyan genotípussal,
ami lehetővé tette volna a 28–30 centiméteres
törpék tenyésztését. Az USA-ban 1943-ban,
Angliában 1957-ben fogadták el a legkisebb méretváltozatot,
toyuszkárt. Európában hivatalosan csupán 1987-ben
egészült ki a fajta a negyedik mérettel. A Német
Uszkár Klub történetében először 1912-ben
vettek fel két törpe kennelt a törzskönyve, a Liliputot és
a Perkeot.
