Egész picik voltak, mikor hozzánk kerültek,
még a mamájuknak kellett volna gondoskodnia róluk.
Ha nem hozzuk el őket, akkor agyonütötték volna mindkettőt. Éhesek
voltak és csupa bolha volt mindkettő! Az első napokban
csak ettek és aludtak, még álmukban is sírtak.
Pár
nap alatt megnyugodtak, és aranyos játékos
cica lett mindkettő. A napjaik java részét a kerti
kiülő tetején
való szundikálással töltik. Van picilabdájuk és
egy fonott kötelük, amikkel jól eljátszanak. Már
tudnak fára mászni, és szerencsére le is tunak
jönni, eleinte úgy kellett levenni őket... Fedezik fel
a környezetüket,
kiváncsiak, érdeklődőek, és nagyon hízelgősek.
Esténként
a tónál és a sziklakertnél játszanak,
szeretnék elkapni a szitakötőket; a parton szaladgálnak,
hogy hol tudnák elérni őket. A kutyáinktól
nem félnek, hisz nem bántják őket, sőt, néha
oda is bújnak hozzájuk.
Macskaismertető:
A MACSKA HÁZIASÍTÁSA ÉS
TÖRTÉNETE A macska háziasítása rendkívül
sokáig tartott, kezdete az ember letelepedésének
időszakára tehető. Egyre több bizonyíték kerül elő, melyek
azt bizonyítják, hogy a folyamat már jóval előbb
elkezdődött, mint ahogyan azt ma gondoljuk. Különböző maradványokat
találtak Jerikó mellett, melyek korát 9000 évesre
becsülik. Egy ideig nem volt bizonyíték arra, hogy ezek
valóban háziasított állatok lehettek, de feltártak
egy egykori kőkorszaki település temetőjében
egy sírt, amelyben az eltemetett ember mellett egy macska csontjait
is megtalálták. Anatóliában is találtak
olyan, körülbelül i. e. 6000 táján készült
szobrokat, amelyek macskával játszó asszonyokat ábrázolnak.
Ezek alapján feltételezhető, hogy a macska háziasítása
Elő-Ázsia területén már 9500 évvel
ezelőtt is elkezdődhetett. Az ókori Egyiptomból az ember és a macska közötti
kapcsolatot igazoló első leletek az Ó- és Középbirodalom
közötti időszakban keletkeztek, mikor a macska háziasítása
már valószínűleg megtörtént. Egyiptomban
szent állatként – Básztet szent állataként – tisztelték,
elpusztításuk halálbüntetést vont maga
után. Saját kultuszuk alakult ki, később azonban már
amiatt is tenyésztették a macskákat, mert magtáraikból
távol tartották az egereket és más rágcsálókat. Számos kínai rajz bizonyítja, hogy a távol-keleten
már i. e. 1500 körül ismerték a macskát,
amely kezdetben a gazdagok státusszimbóluma volt, majd a későbbiekben
az értékes selyem kártevőktől való megvédéséhez
használták fel. Japánban a szent iratok megóvásában
nyújtott segítséget. Az ókori görögök és rómaiak
az egyiptomiakhoz hasonlóan nagy tiszteletben tartották őket.
Európában már az i. e. 5. században megjelentek
a macskák, melyek génállományát a későbbiekben
az európai vadmacskával történő kereszteződés
gazdagította. Egyiptomból az akkortájt féltve őrzött
macskák első példányait a görögök
csempészték ki, és mire a fáraó csapatokat
küldött a visszaszerzésükre, már megkezdődött
az állatok terjesztése. Britanniába, ahogy Pannóniába
is, az első példányokat a rómaiak vitték
be, akik számára az eleinte luxusállatként tartott
macskák a szabadság és a függetlenség jelképévé váltak. A kora középkorban a macskák Európa-szerte
elterjedtek, mivel egyértelműen hasznosnak bizonyultak a földműveléssel
foglalkozó területeken és a városokban is. A 9-10.
század táján élt walesi uralkodó, Hywel
Dda (avagy Jó Hovel) még törvényben tiltotta meg
a macskák bántalmazását és elpusztítását.
Ekkoriban Angliában a ritka és értékes macskák
még az udvari nemesség hölgytagjainak társállataiként éltek.
A későbbiekben azonban a keresztény egyház a sátán
képmásának, valósággal a gonosz megtestesülésének
kezdte tekinteni őket. Azt is hirdették, hogy a boszorkányok éjszaka
macska alakját öltik magukra. VIII. Ince pápa pogány állatoknak
kiáltotta ki őket, és ezzel hivatalosan is megkezdődött
az évszázadokon át tartó üldözésük.
Számuk gyors ütemben csökkent, ennek hatására
az egerek és a patkányok óriási számban
elszaporodtak, és egyúttal ez tehető felelőssé a
járványok, köztük a pestis megjelenéséért
is. A kor előre haladásával az emberek egyre jobban
felismerték hasznukat, tartásuk ismét természetessé vált.
Tudatos tenyésztésük kezdete a 19. századra tehető.
1871-ben került sor az első európai macskakiállítás
megrendezésére, a londoni Crystal Palace-ben. A 20. századra az egyik leggyakoribb háziállattá vált.
A becslések alapján a kedvtelésből tartott egyedek
száma az 1990-es években a történelem során
először haladta meg a kutyákét, a 21. század
elejére pedig a házimacskák létszáma
világszerte meghaladta az 500 milliót is. ANATÓMIA A macskák sportos alkatúak, testük gyors, intenzív
tevékenységre alkalmas, így ideális a ragadozó életmódhoz.
Jó futók, rövidtávon képesek elérni
az akár 50 km/h-s sebességet is. Ízületeik hajlékonyak,
hosszú lábaikkal, rugalmas erős izmaikkal remekül
ugranak, képesek függőlegesen felfelé a kerítésekre
vagy falakra akár két méter magasságba is felugrani, álló helyzetből.
Emellett igen jó az egyensúlyérzékük (egyensúlyuk
megtartását hosszú hajlékony farkuk is segíti),
reflexeik gyorsak. A macskák más állatokhoz képest meglehetősen
sok időt töltenek alvással, különösen idősebb
korukban. A napi alvásigényük körülbelül
12-16 óra, de átlagosan 13-14 órát alszanak,
némelyikük azonban akár napi 20 órát is
képes alvással eltölteni. A macska időnként
félálomban pihen, ehhez általában a lábait
behajlítva lekuporodik, ill. lefekszik, szemeit behunyja, füleit
előre vagy a zajok irányába fordítja. A félálomban
töltött idő végén rendszerint alvó pózt
vesz fel (például összegömbölyödik), majd
elalszik. Az alvó állat számára a zaj vagy egyéb
zavaró körülmény hatására történő hirtelen
felébredés stresszt okozhat. A macska vérmérséklete nagyban függ fajtájától,
illetve tartási körülményeitől. A soványabb
példányok általában aktívabbak testesebb
társaiknál. VADÁSZAT ÉS ÉTREND A nagymacskákhoz hasonlóan a házimacskák
is hatékony vadászok. Gerinces zsákmányukat
a leopárdoknál és a tigriseknél megfigyelhető taktikával
lesből támadva teszik mozgásképtelenné,
majd hosszú szemfogukkal megsebzik a gerincvelőt, illetve a
nyaki verőeret vagy a nyaki gyűjtőeret átszakítva
súlyos vérzést okoznak, esetleg a légcső összezúzásával
megfojtják áldozatukat. A jól táplált házimacskák
is vadásznak a környezetükben élő madarakra,
egerekre, patkányokra és más kisebb állatokra.
Gyakran előfordul, hogy meg is mutatják zsákmányukat
a gazdájuknak. Ennek oka nem tisztázott, de a barátságos
magatartás gyakran társul ezzel a viselkedéssel. A
macskák talán dicséretet remélnek a csoporthoz
való tartozás effajta szimbolikus kinyilvánításáért.
Némelyik elmélet szerint azonban a macskák abból,
hogy embertársaik a nap nagy részét távol töltik
tőlük, arra következtetnek, hogy vadászattal töltik
az idejüket, és ezért vannak bővében az ételnek.
Zsákmányuk odaajándékozásával
csupán szeretnének hozzájárulni az élelmezéséhez. HIGIÉNIA Köztudott, hogy a macskák rendkívül igényesek
a tisztaságot illetően, körülbelül az életük
30%-át töltik tisztálkodással. A mosakodás
elősegíti a test melegének megőrzését,
eltávolítja az élősködőket és
serkenti a bőr vérkeringését. Nyelvük papilláival és
nyáluk használatával tartják tisztán
bundájukat. Némelyik macska szívesen mosdatja a fajtársait
vagy akár a gazdáját is. A macskák körülbelül
ugyanannyi folyadékot veszítenek mosakodás közben,
mint a vizelés során, ezért fontos hogy a folyadék
pótlására mindig álljon a rendelkezésükre
friss, tiszta ivóvíz.
