Nem lehet pontosan tudni, Földünk melyik részben
tűntek fel először a mai boxerek elődei. Annyi mindenesetre
ismeretes, hogy már a germán kimberek a rómaiak ellen
buldog-szerű kutyákkal harcoltak. Az ásatásokon
előkerült cserepeken és a kiásott kapuívek ábráin
is gyakori a boxerhez hasonló kutya.
Az újkor boxerjáról,
mint mészáros vagy terelő kutyáról a 19.
században Münchenből találunk említést.
Akkoriban az ökörhús volt az emberek alapvető tápláléka.
Ez persze azzal járt, hogy az ökröket, szarvasmarhákat
messze vidékekről; Felső- és Alsó Bajorországból,
részben pedig Tirolból, sőt akár Magyarországról
is földutakon kellett űzni, terelni. Ehhez a tevékenységhez
terelő-üldöző kutya
elengedhetetlenül szükséges volt, mégpedig olyan,
amelyik nagy és erős, amellett mozgékony és kitartó.
Egyrészt elég energikusnak és erősnek kellett
lennie, hogy tekintélye legyen az ökröknél, másrészt
gyorsak és rugalmasnak, hogy az ökrök lökdöséseit és ütéseit
el tudja kerülni. Semmiképpen sem lehetett viszont ideges, ingerült,
nehogy a nagy nyájat megijessze, szétriassza. Csupa olyan
tulajdonság ez, ami egy kutyában együttesen nagyon nehezen
elérhető.
A jó pszichikai tulajdonságok, amelyekkel a boxer ma nagy
mértéken jeleskedik, ezen a hosszú ideig tartó űző-terelő kutya
tevékenységi múlton alapszanak.
Így alakultak ki Közép-Európában
az idők
során a nagy; a gdanszki bikatépő, és a kis a
brabanti bikatépő. A nagy kutyát, főként
Németország északi részén és Lengyelországban
a nagyvadak vadászatánál, míg az Alpok erdős, északi
szegélyén a kis, bikatépőket alkalmazták
inkább, mivel közepes mérete miatt mozgékonyabb
volt. Ez az utóbbi típus, az űldöző-terelő bikatépő tekinthető a
jelenlegi boxereink közvetlen ősének.
Mindkét típus egyszínű sárga vagy fehér
folt nélküli csíkos, rövid és széles
pofájú volt. A felső állkapocs rövidülésével
jött létre az egyedi előharapás, melynek köszönhetően
a kutya az ellenfél megragadása közben is tud levegőt
venni. A fülét már ekkor visszavágták,
mivel a harcok során
kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett. Flemming: "A
tökéletes vadász" c. könyvében ismertette
első alkalommal a bikatépő típusokat.
A mai értelemben vett fajtatenyésztés
a 19. század
közepe előtt persze nem működött. De már
az 1895-ös évben Boxerklub alakult Münchenben, abból
a célból, hogy a különböző tenyésztő érdekeket
közös nevezőre hozza. Egységes standardot állapítottak
meg, amely máig is sikeres boxertenyésztés alapjául
szolgál.
Arra törekedtek, hogy egy erős és félelmetes külsejű kutyából
finomabb megjelenésűt tenyésszenek ki.
1895
A boxer történetének
egyik legfontosabb évszáma
az 1895-ös év. Ekkor alakult meg a Boxer
Klub, ekkor született meg a mai boxerek ősapja, és ebben az évben
vezették
a törzskönyvbe az első boxert, és kiállításon
először szerepelt a fajta.
A boxertenyésztés kezdeténél
két müncheni és egy bécsi kinológus
játszott jelentős szerepet: Höpner, König és
Roberth voltak a boxertenyésztés úttörői. Ők
alapították
Münchenben
az első boxer klubot, s nekik köszönhetően nyitottak
kísérleti osztályt boxerek számára
az 1895-ös St. Bernhard kiállításon. A kiállításon
négy
boxer szerepelt. Köztük
volt minden mai boxer őse; Flocki is, aki első díjat
nyert, s őt vezették be elsőként a boxer
törzskönyvbe, az első boxer törzskönyvi szám:
Münhlhasein Flocki, aki 1895. február
26-án
született egy angol buldog (jellegű) apától és
egy foltos, boxer (jellegű) anyától.
Flocky - 1895
Roberth volt, aki felismerte Flockiban a modern
boxer típusát. Rajta kívül még három
másik kutya vált történelmi jelentőségivé, és
e négy boxer vére csörgedezik minden mai boxer ereiben.
Egyikük volt Meta v. d. Passage 30, aki maga nem volt valami szemet
gyönyörködtető látvány, de egyik unokája
például, Curt v. Pfalzgau már messzemenően megtestesítette
a kívánatos típust, mely egyszersmind zömök és
mozgékony, ahogy a három klubalapító megfogalmazta
a boxertörzskönyv előszavában.
Az 1905-ös boxer standard még
minden színváltozatot
engedélyezett, hiszen a kívánatos típus
rögzítése sokkal fontosabb volt a szín
kérdésénél. Hamarosan azonban a sárga
kutyákat kezdték előnyben részesíteni, harminc évvel
a klub megalapítása után, 1925-ben tiltották
meg a fekete és fehér boxerek tenyésztését,
1926-ban a tarkákét is.
A tenyésztési előírásokat 1929-ben és
1930-ban tovább szigorították, többek
között már csak 6 kölyök felnevelése
volt engedélyezve. Az egyheréjű kutyákat
kizárták a tenyésztésből.
Napjainkban a boxert két színváltozatban
tenyésztik: lehet sárga vagy csíkos, fekete
maszkkal és némi fehér jeggyel. Öröklés
szempontjából a csíkos jegy dominánsabb
a sárgánál.
Ma már
csakis tisztelettel és csodálattal adózhatunk
a boxertenyésztés úttörőinek, akiknek
az ellenkező véleményeket leküzdve, sikerült
néhány évtized alatt kemény munkával
egy fajtatipikus kutyát; a boxert kinevelni.
s